Aprodithe

Kb. két hete kellet nagywc-znem a suliban. De gondoltam, hogy annyira még nem komoly és hazaérek. Ez egy 45 perc busszal és 15 perc séta. El is indultam. Mindig pontosan jön a busz, kivéve most és vártam 10-15 percet a megállóban. Már gondolkoztam, hogy visszafordulok  de abban a pillanatban megjött a busz. Felszálltam. Persze hogy dugóba keveredtünk. Már félúton nagyon kivoltam, reszketett mindenem, éreztem, hogy néha már kisebb pukik kijönnek. Unfortunately miniszoknya és tanga volt rajtam. El nem tudtam képzelni, hogy mit tegyek: leszállni nem tudtam, mert dugóban állt a busz. Tudtam, hogy nem sokáig bírom, és ha elengedem, akkor egyből kiesik a szoknyából. Már kezdtem rakosgatni el a könyveket a táskámból ( gondoltam utolsó pillanatban bevágódok valamelyik sarokba a belekakilok a táskámba.) de szerencsére akkor ált meg a busz, leszálltam. Jött a 15 perc séta. Kicsit alábbhagyott a kényszer ezért gondoltam kibírom és elkezdtem loholni haza. A 15 perc sétát 4 perc futással letudtam. De néha meg kellet állnom, olyan görcs jött rám. Odáig eljutottam, hogy az utca kellős közepén már csatoltam ki az övem és guggoltam le, de akkor megint elmúlt. Már csak egy sarok kellet hazáig. Az utcában két ház van, de tudtam, hogy ott soha nincsenek otthon. Befordultam , már láttam a célt. Ahogy a kapun átjöttem már dobtam el a táskát, szoknyát. Bugyiban feltéptem az ajtót, nyitok be a wc-re, oda se nézek csak ültem le. Bele a nővérem ölébe. Mire leesett , hogy baj van, már elengedtem az izmaimat és utolsó szusszal elordítottam magam, hogy terpeszbe. Ő hátra csúszott én meg könnyítettem magamon. Erre anyám is benyit, hogy mi az a ricsaj. Gondolhatod ketten ülünk egy wc-n:D Már annyira kivoltam, hogy sírva fakadtam. De akkor a nővérem átölelt és valahogy kikecmergett mögülem. Percekig se mozogni, se gondolkodni nem tudtam, csak ültem és kakiltam.